Múlt héten 5 órai fül-orr-gégész kontroll után se sikerült dűlőre jutni. Hiába volt ebéd előtt időpontom, késő délutánra értem be a vizsgálóba. Kórházban készült CT kép lelet érdekes módon nem töltődött be az ambulancia számítógépén. Kissé mérges is voltam és el is fáradtam a várakozásban.
Így egy hét múlva a mai napon ismét meg kellett jelennem a fül-orr-gégész osztályon. Megint 15-en előttem, de inkább nem részletezem mit gondoltam. Nemsokára én is bekerültem, Főorvos Úr nagyon segítőkész volt és kedves, s persze nem utolsósorban örült, hogy végre betöltődött a CT kép.Vannak arcüregi problémák, de nem olyan katasztrofálisak, a műtét nem sokat javítana rajta jelenleg, felesleges lenne ezen túlesni. "Ha probléma támad, áll rendelkezésre, jó egészséget" - így búcsúzott a Főorvos Úr.
Ebből kifolyólag NEM kell Fess-műtét. Örültem, mint díjnyertes kép a kiállításon. :)
2015. június 30.
2015. június 21.
Cseresznye szedés a kertben
Kár, hogy nem volt tartós, megettem :)
Azért mi nekünk is maradt szerencsére. Jó 10 kg cseresznyét szedtünk összesen.Volt egy adag amit lefagyasztottunk, volt egy adag amiből dzsemet készítettünk, és egy adag került süteménybe is. Ez is egy alap receptből lett módosítva.
Cseresznyés potyogtatós süti recept:
- 25 dkg cukor
- 4 egész tojás
- 1ek. méz
- 1 dl olaj
- kis reszelt citromhéj (elhagyható)
- pici fahéj (elhagyható)
- 30 dkg liszt
- 3/4 sütőpor
- 20-30 dkg cseresznye (más gyümölccsel is nagyon finom, mint pl. meggy, barack, szeder, ribizli)
A cukrot, a tojással és a mézzel robotgéppel simára keverjük, beleszórjuk a citromhéjat majd beletesszük az olajat, a kimért lisztet, fahéjat ,és a sütőport beleszitáljuk a krémbe. Kibéleljük sütőpapírral a tepsit, beleöntjük a kész tésztát, majd a kimagozott cseresznyét belepotyogtatjuk a tésztába. 170-180 °C-on barnára sütjük.
Nagyon finom és mellesleg egyszerű mutatós sütemény, ajánlom mindenkinek. :)
Címkék:
cseresznye
,
fülbevaló
,
süti recept
2015. június 18.
Vizsgálat
Ma egy újabb vizsgálat volt, úgyis olyan rég láttam a kórházat :D
Reggel korán volt a CT időpont, így talán sikerül kideríteni, hogy áll most az arcom és az orrom, esetleg kell-e az orrspray-n kívül más kezelés.
Az ajtók mögött várt a CT gép :)
Amint vízszintbe kerültem elkapott a fulladós köhögés, de vissza sikerült fogni, így meglett a vizsgálat. Később picit javult és nem volt olyan intenzív a köhögés.
Nagyon örülök, hogy kellemes az idő, nem túl hideg, de nem is őrült meleg. Így könnyebb kibírni a napot :)
2015. június 2.
Bodzavirág gyűtés
Idén is gyűjtöttem bodzavirágot, hogy tudjunk bodzaszörpöt készíteni.
Gyönyörű bodzavirágot tudtam szedni. :)
Megosztom veletek talált recept mi általunk módosított változatát:
Bodzaszörp recept
-3 liter víz
-min. 40 fej bodzavirág (lényeg, hogy minél több virág legyen benne) szárakat levágjuk, fontos, hogy minél kevesebb szár kerüljön a vízbe, ázni
-3 kg cukor
-5 dkg citromsav
-3 citrom karikázva
-1 teáskanál nátrium-benzoát
4 nap állni, majd leszűrni üvegekbe (mi kiürült ásványvizes palackba szűrtük) és hűtőben tárolni.
Mindenkinek ajánlom! Jó a nyári melegben egy pohár hideg bodzaszörp mellett hűsölni :)
Gyönyörű bodzavirágot tudtam szedni. :)
Megosztom veletek talált recept mi általunk módosított változatát:
Bodzaszörp recept
-3 liter víz
-min. 40 fej bodzavirág (lényeg, hogy minél több virág legyen benne) szárakat levágjuk, fontos, hogy minél kevesebb szár kerüljön a vízbe, ázni
-3 kg cukor
-5 dkg citromsav
-3 citrom karikázva
-1 teáskanál nátrium-benzoát
4 nap állni, majd leszűrni üvegekbe (mi kiürült ásványvizes palackba szűrtük) és hűtőben tárolni.
Mindenkinek ajánlom! Jó a nyári melegben egy pohár hideg bodzaszörp mellett hűsölni :)
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)